_default.jpg
HPV infó - Ajánlás

A humán papillómavírus elleni védőoltás a gyermekgyógyász szemszögéből

Dr. Bókay János, Semmelweis Egyetem, I. számú Gyermekklinika

 

A felnőttkori betegségeknek nagy része a gyerekkorban eredeztethető. Ezért a preventív­-megelőző gyermekgyógyászat feladata, hogy egyes felnőttkori betegségek kialakulását még időben, a gyermekkor keretein belül próbálja megakadályozni.  Ez vonatkozik a védőoltásokra is, hiszen a kötelező védőoltások egy része is a felnőttkorban előforduló betegségek ellen véd. Jelentőségük éppen ebből a szempontból felbecsülhetetlen.

Egyre többet tudunk a HPV okozta fertőzésekről, s ezek következtében kialakuló betegségekről. A kérdéskör jelentőségét jól mutatja, hogy annak tanulmányozásáért és a védőoltás előkészítési munkáiért Harald zur Hausent tavaly orvosi Nobel díjjal jutalmazták!

Ismert, hogy a HPV fertőzés leggyakrabban 2 megbetegedést okozhat,

  1. a méhnyakrákot (ezek 70%-át a HPV 16, 18-as típusa), – évente kb.1200 új eset, hazánkban, kb. 50%-os halálozással. Ezek a magas onkológiai – rákkeltő kockázatú HPV típusok a méhnyak elváltozásán kívül a szájüreg és az anogenitális tájék egyéb részein, úgymint a szeméremtest, hüvely, végbélnyílás, illetve a hímvessző is rosszindulatú daganatok kialakulásáért tehetők felelőssé.
  2. a nemi szervi szemölcsöket (ezek 90%-át a HPV 6,11-es típus okozza) – évente kb. 100.000 eset Magyarországon. Ezen, alacsony onkológiai kockázatú HPV típusok okozta elváltozások nőknél és férfiaknál egyformán előfordulnak, kezelésük nehézkes (ecsetelés, lézeres, vagy sebészi kimetszés), gyakran kiújulnak, az életminőséget pedig igen jelentősen rontják és komoly pszichés megterhelést jelentenek a betegekre. Bár a szexuális élet megkezdését követően minden korosztályban előfordulhatnak, a fiatal, 17 25 éves korosztály a leginkább érintett. A nemi szervi szemölcsök kialakulásának a teljes élettartamra vonatkozó kockázata, mintegy 10%!

Magyarországon évente 4 milliárd Ft a méhnyak daganattal kapcsolatos terápia költsége, míg a teljes HPV teher meghaladhatja a 8 milliárd forintot. Az összköltség mintegy egyharmada az alacsony rizikójú fertőzések (6 és 11-es HPV típusok) következménye.

Jelenleg kétféle HPV elleni védőoltás van Magyarországon forgalomban. A HPV 16-,­18-as típus ellen védő, két komponensű – a Cervarix (GSK) –, illetve a HPV 6-,11-,16-,18-as típusa ellen védelmet nyújtó, négy komponensű vakcina – a Silgard (MSD).

Fontos tudni, hogy miután a HPV vakcinák esetében a védőhatással összefüggő minimális ellenanyagszintet még nem határozták meg, így a védőoltások hatékonyságának megítélésében az ún. klinikai végpontok az irányadóak. Vagyis képes-e a vakcina megelőzni azokat a megbetegedéseket, amelyeket az adott HPV oltásban lévő típusok okoznak. Erre a kérdésre mindkét oltás tekintetében igen a válasz, de természetesen a quadrivalens – 4 komponensű – oltás által nyújtott védelem szélesebb körre terjed ki.

A méhnyakrák vonatkozásában mindkét forgalomban lévő védőoltásról bizonyított, hogy igen biztonságos, és hatékonyan (98-100%-ban) képes megelőzni azt. A védelem tartósságára pedig az utal, hogy emlékeztető oltás szükségességét még egyik vakcina esetében sem állapították meg. Ebben a vonatkozásban a két komponensű vakcina esetében 4 és fél, a négy komponensű oltás vonatkozásában pedig már 8 és fél éves adatok állnak rendelkezésre.

A 4 komponensű oltásról (HPV 6,11,16,18) bizonyított, hogy a méhnyakrákon kívül megelőzi a jelzett típusok által okozott szeméremtest, a hüvely, illetve a hímvessző rákmegelőző állapotait, valamint a nemi szervi szemölcsöket is.

Szélesíti a prevencióban részesülők körét, hogy a 4 komponensű oltás 9–15 éves fiúknak is adható, márpedig a fiúkra kiterjesztett védelem közvetve a nem oltott lányokat is védi.

A WHO állásfoglalása szerint az immunizáció hatékonysága akkor a legnagyobb, ha az oltási sorozatot olyan életkorban adják be, amikor a fiatalok a nemi életet nagy valószínűséggel még nem kezdték meg.

  • A felsorolt alapvető megfontolásokon kívül van még két jelentős szempont, amelyeket egy oltási program kidolgozása esetén lényegesek lehetnek, ezek a költséghatékonyság: a 4 komponensű oltás kb. 30%-al költséghatékonyabb a nemi szervi szemölcsök megelőzése miatt, ráadásul a megtérülése korábban jelentkezik (a fertőződést követően a szemölcs 2-3 hónapon belül kialakulhat);
  • közegészségügyi szempont: a HPV terjedésének korlátozása – a fiúk (akár egyéni kezdeményezésre) és 45 éves korig a hölgyek (HPV anamnézis ismeretében, egyéni elbírálás alapján) bevonhatóságával a 4 komponensű védőoltás előnyösebb e tekintetben.

Ajánlás
A felsorolt szempontokat figyelembe véve, de elsősorban a szélesebb körre kiterjeszthető védelem alapján egy átfogó oltási program céljára a négy komponensű védőoltás előnyösebben alkalmazható!